14. rész

Ahhoz képest, hogy a szívem a torkomban dobogott, jól telt az első nap. Szerencsére óriási volt a forgalom, így nem volt időm cseverészni. De eljött az amit nem akartam, a nap vége. 2 óra, vagyis vége a mai melónak. Carl szokás szerint megvárt. Bár nem igazán tudtam mit is mondjak neki.
- Szia szépségem! - adott egy puszit az arcomra - Hogy telt a szilveszter? - na bumm, remek kérdés.
- Egész jól. Elkísértem Ad-et egy koncertjére. Aztán buliztunk egyet és folytattuk itthon.
- Na az klassz. Kár, hogy nem lehettem ott. - mondjuk nem olyan kár, mondtam magamban.
- Úgy is untad volna magad. Nem volt nagy szám. Mármint a buli. Meg különben is csak ilyenkor tudsz a szüleiddel együtt lenni és ez a legfontosabb.
- Igazad van. Megiszunk egy teát? - próbált kedves lenni, de nekem nem volt hangulatom semmihez.
- Ne hari, de megígértem Adam-nek, hogy segítek neki otthon. - próbáltam elsunnyogni magam.
- Mit csináltok?
- Semmi érdekeset. Csak átrendez pár bútort, mert vett újat, én meg megígértem neki, hogy segítek. A szavam pedig állom mindig.
- Jó persze, ez érthető. Akkor legközelebb. Este felhívlak! Szia kicsim! - megcsókolt.
Csak mosolyogtam. Rettentően szégyeltem magam mellette. Nem tudtam mit is mondhatnék, muszáj volt kitalálnom most valamit. Ha tovább vagyunk együtt tuti elszólom magam. Még kell egy kis idő, hogy túl tegyem magam a dolgokon. Haza érve nem volt otthon senki. Lepakoltam majd gondoltam összedobok valami kis könnyű vacsorát. Ahogy kész lettem még mindig nem ért haza urasága, ezért elfoglaltam magam.
Bekapcsoltam a zene lejátszót és kicsit hangosabban hallgattam a kedvenc zenéim. Egyszer csak rátért a lejátszó a Better Than I Know Myself-re, a kedvenc dalom tőle.
Ahogy hallgattam beugrottak a video klipp kockái és a szilveszter este történtek.
Nem is tudom elmondani, hogy milyen érzés tört rám. Olyan nosztalgikus, szomorú és örömteli érzések keringtek bennem. Egyik pillanatban a sírás kerülgetett, a másikban pedig mosolyogtam. Felmentem a szobájába és megálltam az ajtóban. Megpróbáltam elképzelni, hogy mi történt, de nem tudtam. Olyan lehetetlen volt, olyan szürreális. Sosem gondoltam ilyesmire, ezért el sem tudnám képzelni. Igaz gyerekkoromban oda voltam érte. 2009-től imádom, mióta feltűnt az American Idol-ban. De amint megtudtam, hogy meleg mintha a szívemet törték volna össze, akkorát csalódtam. Persze nem azért, hogy meleg mert nekem nincs bajom velük egyáltalán, hanem azért mert tudtam, hogy soha nem lehetne köztünk semmi még ha találkoznánk is valaha. Erre most itt vagyok, még sem hiszem el.
A nagy mélázásom közepette abba maradt a zene, és Adam kiáltott lentről, hogy merre vagyok. Haza ért.
- Merre vagy Jessika!? - ijedtségemben lerohantam az emeletről.
- Itt vagyok! Szia!
- Hali! Mizu? Mit csinálsz itt?
- Csak gondoltam csinálok neked egy kis kaját. Gondoltam éhes leszel mire haza érsz.
- Uhh, azt jól gondoltad. Mi a vacsi? - kérdezte éhesen, olyan volt mint egy kiéheztetett farkas falka.
- Nem valami nagy szám. Egy kis sült marha barbecue szósszal és rakott palacsinta.
- Ez neked a semmiség? Basszus! - nevetett.
Leült enni. De úgy falt, mint aki életében nem evett. Komolyan olyan volt, mint egy kisfiú. Nevetnem kellett. Az első, hogy ma jó kedvből nevettem.
- Ízlik?
- Ahamny! - mondta teliszájjak.
- Örülök neki.
- Te mé' nem eszel? - mutogatott a kajára.
- Én már ettem köszi. Ez csak a tiéd. Edd csak meg mindet.
- Nem kell kétszer mondani. - evett tovább.
Amint végzett elmosogattam, ő addig elejtett pár telefont. Leült a nappaliba. Gondoltam nem zavarom és elmegyek.
- Hova sietsz!? - szólt rám.
- Csak gondoltam pihenni akarsz. Nem akarok zavarni.
- Ugyan már! Ne butáskodj! - intett le - Gyere csüccs le ide mellém! - paskolta meg a kanapét, leültem - Kössz a vacsit, nagyon fincsi volt!
- Szívesen máskor is!
- Figyu csak már régóta kérdezni akarok valamit. Csak nem tudom hogyan kezdjek neki.
Na bumm! Tudtam! Tud mindent, emlékszik. Úr Isten most mit mondjak? Mit tegyek? Nekem annyi!
- Mondd csak! - válaszoltam félve.
- Csak azt akarom megkérdezni, hogy mért nem beszélsz soha a szüleidről? Akár hányszor kérdeztelek mindig leráztál valamivel. - huhh, ezt megúsztam, mondjuk.
- Igen. Ez igaz. De azért mert nem szeretek erről beszélni. Ennyi.
- De még nekem sem mondhatod el? Hiszen bennem megbízhatsz. Tudod (?) barik vagyunk!
- Igen, azok. Hmm... - sóhajtottam egyet - Na jó, elmondom. De nem lesz vidám sztori szólok előre.
- Igen sejtettem, hogy emiatt nem akarod elmondani. De nyugi nem ítélkezem! - tette fel a kezeit.
- Nem is állítottam ilyet. Szóval az én történetem annyi, hogy anyám meghalt mikor hat éves voltam. Apámmal maradtam. Ahogy nőttem egyre rosszabb volt vele az élet. Az alkohol megszállottja lett.
- Nagyon sajnálom! Na és mi lett vele? Elment rehabra?
- Óh dehogy ment. Börtönben van.
- Börtönben? - lepődött meg - Miért mit csinált?
- Erőszak miatt.
- Uh basszus ez szörnyű. Sajnálom szegény lányt.
- Ja én is. - hajtottam le a fejem.
- Régóta bent van?
- Kb 10 éve.
- Az nem semmi. Sok van még hátra neki?
- Nem tudom.
- Hogy-hogy? Sosem látogattad meg?
- Nem. Soha. Köhm.. - köhintettem egyet - most már megyek, fáradt vagyok és korán kelek. Jóéjt Adam!
- Jóéjt Jessi!
Kisiettem a házikómba. Lezuhanyoztam majd lefeküdtem aludni. Másnap újra melózni mentem. Carl-al elmentünk moziba megnéztünk egy jó kis horror filmet, most pont erre volt szükségem.
Teltek a napok. Azt vettük észre, hogy január vége van. Adam szülinapja a nyakunkon. Jó barát módjára szerveztem neki egy szülinapi bulit. Kibéreltem egy jó nagy helységet és mindenkit aki a telójában fel volt írva meghívtam. Barátok, ismerősök, rokonok. A kaját én és Cark intéztük. Meghívtam őt is. Persze előtte megkérdeztem Adam-et is, simán belement. Még haragudott is, hogy mért kérdek ilyen butaságokat.
Eljött hát a nagy nap. 2015. Január 29-e. A torta a hűtőben, italok kitöltve, ételek tálalva. A hely feldíszítve, zene a lejátszóban. Minden készen állt a party-ra. Elküldtem Ad-et egy semmiséggel amíg mindenki megérkezik a party-ra. Besötétítettem, nehogy észre vegyen bárkit. Felhívtam, hogy hova jöjjön mert nem otthon várom. Kb 15 perc után meg is érkezett. Kimentem elé.
- Csak hogy itt vagy. Mi tartott eddig? - kicsit kötekedtem vele.
- Bocs de azt hittem otthon vagy. Mikor hívtál már a felhajtón álltam. Beletellik egy kis időbe még ideérek. Apropó! Miért is vagyunk itt? Mi ez a hely?
- Mint látod ez egy épület. A napokban fog megnyitni és szeretném ha te látnád először. Megmondanád a véleményed stb. Gyere! - húztam magam után.
Ahogy bementünk előrébb küldtem és szóltam, hogy álljon meg míg megkeresem a kapcsolót. Úgy tettem mint aki nagyon kutakodik, aztán feloltottam. Az emberek tömege egyszerre ugrott elő valahonnan meglepetést kiáltva. Az a meglepett arc! Hát az minden pénzt és fáradtságot megért! A szája fülig ért. Mindenki odament hozzá, felköszöntötték, gratuláltak. Elkezdődött a buli. Az elején minden olyan light-os volt. De amint ettek-ittak a vendégek egyre jobb lett a hangulat. Meghívtam Gaga-t is, mivel nagyon jó barátok. Észre vett engem amint Carl-al beszélek és odajött hozzánk.
- Szia Jessika! Örülök, hogy látlak! - fogta meg a vállam hátulról, odafordultam.
- Áh szia Stef! Én is örülök. Mi újság?
- Klassz minden. Na és ki a barátod? - mutattott rá.
- Jah tényleg, bocsi. Ő itt a párom Carl Morgen. Carl ő itt Stefani Germanotta azaz Lady Gaga! - mutattam be egymásnak őket.
- Örvendek! - nyújtotta a kezét.
- Én is Carl! - fogtak kezet - Egyébként, csajszi! Nagyszerű bulit szerveztél. Le a kalappal!
- Ó köszönöm szépen. Igyekeztem!
- Te Jessi! - jött oda Adam.
- Mi az?
- Kössz ezt a meglepi bulit. Király vagy! - ölelt meg.
- Szivesen. Boldog szülinapot! - öleltem vissza.
- Gyertek csináljunk képeket instára meg facebookra!
Magával rángatott minket a tömeg közepére, ahol csinált képeket, videókat. Meg élővideózott, amiben megköszönte mindenkinek, hogy eljöttek és vele ünnepelnek, a végén meg odarántott engem és megköszönte, hogy ilyen remek bulit szerveztem és hogy milyen jó barátja vagyok. Még egy puszit is nyomott az arcomra. Nem kell mondani, totál elvörösödtem. Szerencse, hogy a fények tompák voltak. Aki tudta ott like-olta is a képeinket, videókat, volt aki kommentelt is. Nagyon jól szórakoztunk. Az este végére mindenki haza szálingózott. Mi is elindultunk, miután mindenki haza ment. Kb hajnali 4 volt mire haza értünk. Nem ittam sokat tényleg csak a tiszteletbeli koccintást, ami a szülinaposnak járt. Persze próbáltak itatni de nem tudtak. Adam viszont eléggé berúgott. Nehezen betuszkoltam a házba. Ledobtam a kanapéra és kiindultam.
- Hova sietsz? - szólt rám, azt hittem alszik.
- Megyek lefekszem aludni. Te is tedd azt!
- Ne. Nem vagyok álmos! Gyere dumáljunk. - vonakodtam, de végül csak leültem mellé.
- Miről akarsz beszélni?
- Nem tudom. Mondj témát! - csuklott egyet.
- Adam részeg vagy. Majd ha kijózanodtál beszélünk! - felakartam állni, de egy határozott mozdulattal visszarántott.
- Nem vagyok részeg. Ha az lennék most nem beszélnék veled.
- Mondd akkor mit akarsz! - rántottam ki a kezem az övéből.
Elhúzta ugyan a kezét, de olyan furcsán nézett rám. Olyan volt, mint egy oroszlán mielőtt rátámad a vacsorájára. Hirtelen egy határozott mozdulattal felém kerekedett és majd hogy csak az egész testével rám nehezedett. Kissé megijedtem. Vajon mit akarhat?
- Mi az? Csak nem félsz tőlem?
- Nem. Mért kéne? - próbáltam lelökni, de nem ment, nehezebb jóval mint én.
- Nyugi! Nem foglak bántani. Csak súgok valamit. - közelebb hajolt a fülemhez - Te voltál az ugye?
- Mármint mi voltam én? - nem értettem mire mondja.
- Tudod te. Amit meséltél. Te voltál az a lány, igaz? - jah hogy ő erre célzott, jó tudni.
- Igen én. Szállj már le rólam ember! Nehéz vagy! - egy erősebbett löktem úgy már leszállt rólam.
- Nem is vagyok nehéz! Kis gonosz! - tette a sértődöttet.
- De az vagy! - csak bólogatott.
- Sejtettem, hogy te lehetsz. De mért nem mondtad el?
- Adam, ez nem olyan téma amivel mindenkinek dicsekszik az ember.
- Naná ez alap. De nekem elmondhattad volna.
- Na és mit számítana? Ami volt az elmúlt.
- Igen. De ki tudtad volna sírni magad a vállaimon.
- Nem vagyok az a sírós, nyavajgós fajta lány. Meg különben is, biztos lesz olyan ami miatt majd a „válladon fogok sírni".
- Csak szeretnék jó barátod lenni. De ha nem engedsz közel, nem lehetek az.
- Hidd el nekem így is nagyon jó barátom vagy. Emiatt nem kell aggódnod.
- Köszike! - tárta szét a karjait.
Ebből gondoltam, hogy ölelést kér, így odabújtam hozzá. Jó volt így józanon a karjai közt lenni. Beszívtam mélyen az illatát, igaz érezhető volt a pia, de az édes illatú parfümjét is éreztem. Tudom, hogy a lelkem a pokolban fog elégni, de nem érdekelt. Behúnytam a szemem és átadtam magam a pillanatnak. Éreztem, hogy elfordítja a fejét, befelé, a hajamat szaglászta. Talán büdös vagyok? Nem hinném, hisz fürödtem tegnap és még érezni a parfümöm illatát is. Aztán megemelte a fejét és enyhe, szinte alig érezhető puszit nyomott a vállamra. A bőröm abban a pillanatban libabőrös lett, és a hideg is kirázott. Még én is megijedtem a reakciómtól, hiszen ez csak egy puszi. De mért reagálok ilyen hevesen?
A keze a hátam közepéről a derekamra csúszott és mintha egyhén megsimított volna. De lehet csak én képzeltem be magamnak. Hirtelen nem tudtam eldönteni mit képzelek be és mi a valóság. Éreztem enyhe bólintást, majd az egész testével rámdőlt és elernyedt. Elaludt. Lefektettem a kanapéra és betakartam. Halkan kimentem. Vettem egy forró fürdőt. De nem nagyon figyeltem semmire. A samponom helyett mosószert öntöttem a vízbe. Fel sem tűnt, csak miután kezdett olyan illatom lenni, mint a frissen mosott ruháimnak. Egész végig a történtek jártak a fejemben.
Egyre jobban aggódtam! El sem hiszem, hogy egy kis semmiségre így reagáltam. Ez nagyon nem lesz így jó! Ha ennyire hatással van rám az még komoly gond lehet a jövőben! Van egy olyan érzésem, hogy ebből lesznek még bajok.